udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Intézménymutató: TA3 Televízió

2006. augusztus 9.

A szlovák rendőrség megpróbálja megszerezni azt a videofilmet, melynek (az interneten néhány napon át látható) képsorain szlovák nacionalista fiatalok látványosan elégetnek egy magyar zászlót, miközben magyarellenes szöveget skandálnak. A magyar külügyminisztérium augusztus 7-én hivatalos tájékoztatást kért a szlovák hatóságoktól, vajon milyen lépéseket kívánnak tenni a magyar nemzet méltóságát sértő bűncselekmény ügyében. Pozsony egyelőre nem válaszol, de úgy tudni, hogy a szlovák diplomácia már foglalkozik az üggyel. Szlovákia országos rendőrkapitányságának szóvivője kijelentette, igyekeznek megszerezni a videofilmet, amely időközben eltűnt az internetről. A szóvivő közölte: a rendőrség a videofilmről a Pozsonyban megjelenő magyar napilap, az Új Szó szerkesztőségének érdeklődése nyomán értesült. Ha a filmet sikerül megszerezni, a szlovák rendőrség vizsgálni fogja, hogy „vajon fennáll-e a faj-és nemzetgyalázás bűncselekményének esete” – mondta a szóvivő. A rendőrség a TA3 szlovák hírtelevízióhoz fordult, amely augusztus 7-én bemutatta ezt a videofilmet. /Rendőrök keresik a zászlóégetőket. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

2006. augusztus 30.

Megvertek egy fiatalt Szlovákiában, mert magyarul beszélt. Augusztus 26-án közölte a szlovák rendőrség, hogy a Galántához közeli Diószegen hat helyi fiatal megvert egy 19 éves, szintén diószegi fiatalembert. A kocsmai garázdálkodásként vizsgált esetről hétfőn este a TA3 szlovák hírtelevízió mutatott be képeket: a kórházban fekvő sértett azt állította, hogy azért verték meg, mert a támadók füle hallatára magyarul szólt a barátnőjéhez. A sértett fiatalember jelenleg mellkasi sérüléssel és feldagadt orral a galántai kórházban fekszik. Kezelőorvosa szerint három hétig marad kórházban. Mielőtt az egyik támadója megütötte volna, megkérdezte, vajon ismeri-e Ján Slotát (az új szlovák koalíciós kabinethez tartozó Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnökét), és tudja-e, vajon hol lakik? ,,Ezután ütlegelni kezdtek” – mondta el a nehezen beszélő sértett. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) postázta a szlovák parlament pártjainak azt a szövegtervezetet, amelyben kezdeményezi, hogy a törvényhozás pártjai közös nyilatkozatban ítéljék el a szélsőséges és erőszakos megnyilvánulásokat, a Szlovákiában riasztóan felerősödött magyarellenes hangulatot, és állapodjanak meg arról, a parlament elé terjesztik-e, vagy közös felhívásként nyilvánosságra hozzák, mondta el Bugár Béla, a kezdeményező magyar párt elnöke. Szlovákia két katolikus egyházi főméltósága felemelte szavát a Szlovákiában felerősödő magyarellenes hangulat és erőszak ellen. A Nyitrán lakó Ján Chryzostom Korec bíboros és Frantisek Tondra, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke annak kapcsán szólalt meg, hogy a szélsőséges nacionalizmus eddigi legdurvább esete, a magyar diáklány megverése éppen Nyitrán történt meg. Frantisek Tondra, a püspöki kar elnöke hangsúlyozta: minden keresztény embernek mindenkori kötelessége, hogy elítélje a nacionalizmus minden megnyilvánulását. Közös nyilatkozatban fejezte ki megdöbbenését és aggodalmát a szlovákok és magyarok közötti szaporodó helyi konfliktusok miatt több mint száz magyar értelmiségi, egyúttal felhívták mindkét ország vezetőit: haladéktalanul tegyenek meg mindent, amivel oldhatják a feszültségeket. ,,Átérezve a közös történelem jelentőségét és problémáit, tudjuk, hogy a kialakult konfliktusokat csak közösen, erős akarattal, egyenlő elszántsággal lehet orvosolni, támaszkodva mindkét országban a békességet és megnyugvást kívánó nagy többségre” – írták a dokumentumban. Szlovákiában a napokban hasonló dokumentum látott napvilágot: közös nyilatkozatban ítélte el a magyar diáklány elleni múlt heti nyitrai támadást több helyi értelmiségi és közéleti személyiség. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke összehívja a testület rendkívüli ülését, hogy megvitassák a magyar-szlovák viszonyban bekövetkezett fejleményeket. /Újabb magyarverés Szlovákiában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék